Esőben az álom

Hűs, frissítő. Jön, s elviszi, ami bánt, ami nem kell, felesleges.

Az utcákról a port, a mocskot, a vért és verejtéket. Éjjel hozta, hajnali szél fújja el, reggelre tiszta az egész város. Nincs többé bűn és gonoszság a téren, kiöntött bor kapunk előtt, új lappal indul a nap.

Szeretek állni az esőben, s hagyni a cseppeket, mossák ki hajamból bánatom, mossák le könnyeim, vállaimról a terhet, ajkamról kelletlen csókokat, testemről kéretlen érintéseket. Engedem, vizezzék ruhám, másszanak zugaiba, nagy nedves foltokat hagyva... Fázom. Levetem hideg gönceim, szaladok, futok a cseppek között, ugrálok, táncolok.

Ha itt lennél, táncolnánk ketten az esőben, keresve a legnagyobb tócsát, beleugranánk, nevetnénk és valami nagyon bolond régi slágert dúdolnánk... Ha itt lennél, édesek lennének az esőcseppek, ajkamról innád a langyos tiszta nedűt. Valahol halkan harang szólna, templomunk tornya zengene takarodót. Senki sem lenne az utcán, az esőben csak te meg én. Ha itt lennél, lefeküdnénk a nedves parki fűbe, ruhátlan s tisztán, édes langyos esőlepel lenne takarónk. Nem látná senki, mit eső takar, én tiéd lennék, s te éppúgy enyém, mint miénk a parki fű, a tér, az utcák, a takarodó, s az a bolond dallam, mit mindketten dúdolunk. Boldogságot és nyugalmat hoz a kora őszi eső, zamatos illatot, elhozott téged - ha itt lennél.

Tisztára mosott az eső, bűnösen lettem ártatlan.

A káosz a fejemben

Azt hiszem, egy kicsit takarítanom kell. A szobám tiszta rumli, mindenütt nyári emlékek s frissen vasalt ruhák, itt-ott még valami kavics, Dunapartról vagy éppen csak kinn a kertből, mindenütt félig kipakolt táskák. Cetlik milliói, nevek, telefonszámok, szmájlik, szivecskék... Sok-sok befejezetlen gondolat, elkezdett levél, rímes szösszenet. És rettenetes káosz a fejemben.

Nem tudom, mit akarok, de még csak azzal sem vagyok tisztában, mit nem. Azt hiszem, megfogadok egy-két jótanácsot, amit adott a nyár. Azt hiszem, hagyom, hogy az idő hozza a megoldásokat. Hagyom a dolgokat történni.

Milyen is vagyok? A nyár alatt számtalan maszkot vettem fel. Mindenkinek valakije voltam. Hol barát, hol lelkitárs, hol szerető, hol múzsa. Voltam végzet asszonya és védtelen kislány. Mindig önmagam voltam. Mindig egy kicsit más.

S most, hogy elérkezett az enyhe nyárutói depresszió, azt hiszem, csak az ősz oldhatja fel a káoszt a fejemben. Hulló levelekkel kitisztulnak a gondolatok, rendszereződnek az élmények, visszajönnek a mindennapok. Az életem forgatókönyve napról napra íródik, újra és újra kezdem el. Minden nap egy új esély - rendbehozni valamit, vagy éppen csak kitakarítani a szobám.

Elmúlt már ez a nyár. Hagyom. Valami újat kezdek el.

Nyári kis rímjáték

Úgy szökdécselnék a virágos réten a napsütésbe veled

Most másra sem vágyom úgy mint fogni a te kezed

De elhervadtak már a virágok a réten most kedden épp

S te sem vagy itt már, azt hiszem most majd másnak fogom a kezét