Felolvasóest

Ahogy ott egymás mellett félfekszünk, gyorsabban dobog a szív.
Kezem bizonytalan: érintselek? Legalább egy kicsit, mert ha egyáltalán, azt is félreérthetnéd.
Azt hiszem... Igazából nem hiszek semmit.
Vagy... Mégis. Valahogy mindig minden visszajön. Törölhetetlen.

Félalszok. Ki és becsukom szemem. Lassan álomvilágomba merülök, Bánk Bánt hallgatva.
Lámpa, tévé, asztal, pohár: bemérve! Iszom.
A legegyszerűbb tevékenységek okoznak legbonyolultabb gondolatkavalkádokat.

Hallgatlak, ahogy csendben vagy.

féligazságokon alapuló félhazugságok

Mexikói benzinkút mellett

Néha úgy érzem, a szívem magányos telefonfülke. Valahol a senki földjén, egy mexikói benzinkút mellett. Aki arra jár, betér, bedob egy érmét, telefonál. Legtöbben sosem jönnek vissza. Néhányan tovább beszélnek. Visszajönnek, aztán egyre kevesebbet telefonálnak, míg végül eltűnnek. Ha egyszer megint arra járnak, tudják, hogy ott a telefonfülke, megint bedobnak egy érmét.

A közelben lehet egy motel. Munkásszálló. Néha, talán amikor érik a gyümölcs, van, aki naponta telefonál. Akad, aki két gyümölcsszezon között is marad.

Olyan is van, aki csak tárcsáz. Érmét nem dobál, sőt, gyakran csak elmegy a fülke előtt, meg-meg áll, tovább megy.

Van, aki csak az eső elől menekül. Vagy a prérifarkastól.

Néhányan nagy szombréróban körbeállják a fülkét és lehugyozzák...

Legtöbb napon a telefonfülke csak úgy áll. Vár, készen arra, hogy egy betérő bedobjon egy érmét és tárcsázzon. Mindegy, meddig telefonál...

Mindig akad aztán egy telefonszám, ami a telefonfülkébe van táplálva. Tárcsázza magányában, örömében, bánatában. Néha felveszed. Néha meg hagyod kicsengeni...

...és ha nem, miért igen?

Nem is akarlak.

Nem akarhatlak.

Csupán azt nagyon,

hogy engem te: akarom!

Nagyon kell, hogy

én kelljek nagyon.

Nem is kereslek.

Nem kereshetlek.

Nem is várok rád.

Te sem várj reám.

Puszta gondolat

arra, hogy te vagy,

s én vagyok - valahol -

elég. Így van jól.

Állapot

légzés - van

szív - dobog

agy - pörög

érzések - keringenek

reakció - késik

újraindít...

Eddig volt.

Most már megszűnni látszik.

Utálom, hogy utálom.

Kép

A nyitott ablakon beáramló friss-eső-illat minden apró illatárnyalatával és csepp-szín-árnyalatával meg nem tud békélni a múvészlélek sivatagszíve: nézi csak a pocsolyák felszínén áramló karikák gyorsan lebbenő sokaságát, és sír. Az éggel sír. Cseppfüggöny mögül habzsolja a szürke alkony ezer ízeit...

Esőbe mártott ecsettel halványkék karikákra váltja a pohár alját, ide még egy kis rózsaszín kell...hm, lilán szól a kint, oly lilán.

Mint a mákoscsík.

Voltam

voltam már kegyetlen

és voltam biztató

valaha szerelmes tán

és gyakran izgató

testem kis részecskéi

voltak sok férfié

mindegyik mást szeretett

s én voltam mindenkié

voltam már bolondos

és voltam szomorú

szeszélyes, nagyokos,

rejtélyes mosolyú

kevesek ellensége

sokaknak múzsája

művészek szeretője

szeretők bálványa

naiv is voltam már,

buta, vagy meggondot...

hűtlen már mindenkihez

de hűséges magamhoz.

Nem érted

Feladni mindent

valami másért,

elhagyni téged

valaki másért,

vagy mást érted:

képtelen vagyok.

És te ezt nem érted...

Holnap majd

ugye igértem neked

szépeket s jókat

álmokat teljesíteni

és forró éjszakákat

és igértem azt is

hogy felhívlak.

Ne kelljen ma,

legyen holnap,

vagy majd...

Peched van, kedves

Felcsesztél - megint.

Azt hiszed most, hogy mi van!

Lesütött szemmel nézel

Rám

És vársz…

Más

Elővenné a sodrófát,

Vagy fejszét,

Bicskát,

Bézbolütőt.

Vagy legalább a kisollóját.

Vagy ilyesmit

És biztos

Valami maradandó

És rettenetes

Kárt

Okozna

Neked

Vagy

Elmenne

Elfordulna

Elhagyna

És hagyná

Kicsengeni a telefont…

De én…

(bár bennem valami rögtön robban)

Csak állok

Szemben

Veled

Megfogom a kezed

És indulunk tovább

Peched van, kedves:

Úgy is imádlak!

...mert végtelen türelmes voltam, vagyok s leszek? Inkább leszarom...

Tényközlés

Két lehetőség van:

vagy akarsz engem

vagy én nem akarlak.

Közötte szerelem.