Bepakolom hátizsákomba a nyarat. Mindent, ami belefér. Kis zsebeibe nyomom a szépet, a belső rekeszébe a szerelmet, s a jót, azt hagyom legfelül, hogy akármikor kivehessem. Bepakolom mindazt, amit imádtam. Bepakolom a barátaimat, zacskózva, nehogy összetörjenek. A bakancsomat sem felejtem ki, s a kést, a gyújtót, a dugóhúzót. Pakolok egy kis bort, sört, pálinkát. Szalonnát, mert az mindig kell, s hagymát, ahogy olykor régen pakoltak.
Bepakolom az emlékeimet. Egyenként kezdem, aztán megunom - összeszórom őket nejlonzsakuba. S ha kiveszem, nem is tudom, melyik melyik - nagy nyári összevisszaság lesz ebből a végén.
Bepakollak téged is. Összehajtogatva, kisimítva, belőled csak a legjobbat.
Ami rossz, nem kell, nem viszem. Azt abba a rekeszbe teszem, ami lyukas - potyogjon ki útközben.
Bepakolom a nagy igazságokat, s az élet dolgait. Ez mind-mind kell.
S az út porát, azt is bepakolom. A fákat, melyeket elsuhanva látok, s a holdat, a napot, a csillagokat.
Hmm... Kész, útnak indulhatok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése