Én is ott voltam!

Volt egyszer egy déhá-tábor...Gombaszögi...Krasznahorkán.
A kis piros egyszemélyes sátramból nem lehetett úgy kikelni, hogy ne lássam a gyönyörűséges Krasznahorka büszke várát...továbbá a vécéket, a kocsmát és a vízelválasztót. Az utóbbi kivételével mindegyiket megjártam. Persze, nem minden reggel...
Reggel, nappal, éjjel - ilyen helyen mint ez összefolyik minden. Nincsen éjjel, sem nappal, csak egy tér, egy dimenzió :) ebben telnek napjaink, s ezért nem másnapos senki...marad mindenki részeg :D
Volt itt minden, mi szívnek, szemnek, szájnak kell: töpörtyű, friss kóbász, s igyunk, szívjunk, mindenkinek ami jár. Nem akarok a piros egyszemélyes sátorban aludni!
Főzőbrigád: az én, az Ildi, az Anna, a Rita...Annával szeretünk fát vágni. A fiúk szeretnek szurkolni. Rita sokat beszél, sokat kérdez: megmostátok??? Összenézünk: minek?!?!! Valami a földön landol...felveszem, supp bele a katlanba vele! :D
Iszunk? Noná! Akkor egészségünkre...
Iszunk? Megint? Noná! Akkor egészségünkre!
Iszunk? Jáj, megint? No akkor igyunk...
Volt aztán éjjel, karajoké, elénekeltem a pocsolyába léptemet, és egy egész éjszakát átnépdaloztam. Hangom reggelre: nulla...
Jó volt főzni. Minden alkalommal sikeresen és szinte észrevétlenül lerészegedtünk a katlan mellett. Jó volt.
Volt, amit tán sosem feledek: a zsákostul megmosott paprika, a katlan, amely szemérmes és behúzza magára a zuhanyzó függönyét, egyes emberek, s én nem akarok a sátramban aludni!
S volt, aki olyant tudott mondani, hogy a földhöz csapott. Éljenek a magabiztos férfiak, hajrá a beképzelteknek is, s akik azt hiszik, körülöttük forog a világ - nekik is hajrá!

Szeretem ezt a tábort. Ezt a társaságot, ezeket az embereket, akikkel fél év után ugyanott tudjuk folytatni, ahol félbeszakadt...egy beszélgetés, egy vonzódás, egy szerelem, vagy éppen valami, ami majdnem az, de mégsem, vagy mégis???
Köszönöm, köszönöm...