sötétkék égbolt,
rengeteg verem
mi valaha rét volt,
rohadó ebek
az útmenti porban,
döglött kis muslicák
a penészes borban.
Mindez csak látszat -
téveszti szemed.
Pillangó szárnya
félénken remeg.
Azt várja ő is,
mig eljön a nappal,
reggelig benne is
iszonyat lappang.
Angyal voltam...
Széttártam szárnyaim,
repültem is talán
és szeretet voltam
a csúfság rengetegében
lobbanó gyertyaláng.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése