Na...

Nincs is olyan, hogy "na" bekezdés!!!

...annyira szeretnék egy részed

lenni, hogy ez az érzés,

ha nem vagyok részeg

marhára megijeszt...

Ne mondd, hogy nem vagy célközönség :)

Közkívánatra: Kiskertünkben mandulafa

Sok kis apró halványrózsaszín habcsók. Körberepülöm, szedek egy kis virágot. Lekvárt csinálok. Amikor télen kibontod majd, a szobádba beköltözik a tavasz. Rátelepszik a polcaidra, fiókjaidba bújik, ruháid közé, bemászik a paplan alá.

Nap süti a szemed, pislogsz.

A kis halványrózsaszín habcsókok befedik a padlót. Nem tudod őket összeseperni. Mandulaillatú lesz a hajad is.

Kinyitod a könyvet, és onnan is én kacsintok rád. Kitépem a lapjait, ezek lesznek a madarak. Szobád tele van velük, sok fehér kisbetűs madárral, nem látod a plafont.

Befekszel a mandulavirágos ágyadba és hozzám álmodod magad. Kiszórod zsebeidből a hópelyheket. Lekvárt csinálok belőlük. Bezárom a kamrába a mandulavirágok mellé.

A felső polcról leveszek egy befőttes üveget. Kibontod. Kiskonyhánk plafonja eltűnik, a pohárból ezernyi lepke repül ki. Minden színes.

A padlón zöld fűszőnyeg. Hempergünk a nyíló virágok között. Nap süti a szemünket, kiskonyhánkban nyár van. Égeti meztelen bőröm.

Csiklandozza a fű a derekam s hátad. Ahogy kinyitom a könyvet, új és új lepkehadak szállnak. Nem tudunk a Napba nézni, csak egymásra. Hajamba tűzöl egy halványrózsaszín mandulahabcsókot.

Új és új virágok nyílnak. Nincs tél, nincs éjjel. Csak te vagy, és én. Takarónk az illat. Karoddal lesepersz egy mandulaillatú virágszirmot meztelen vállamról. Fülem mögé simítasz egy hajtincset.

Szerelemillatú nyári viráglekvárt akarok csinálni! Berakni a kamrába a legfelső polcra. A lepkék szárnyaiból lebegő ruhát...

Átölelsz. Hozzád bújok. Meztelen térdemre lepke száll. Hajad halványrózsaszín-habcsókillatú. Testünk egy.

Sok fehér kisbetűs madár szárnya csapkod.

Hirtelen szél támad. Lábujjamon esőcsepp csobban. Körülnézek...

Kiskertünkben mandulafa virágzik.

Eme írással annak a kedves leányzónak szeretnék örömöt szerezni, aki ott volt a Kiskertünkben... születésénél! :D S ez mind nem jött volna létre, ha TE nem vagy.

Ez kell

Jól vagyok! Lelkemnek természetes állapota a zűrzavar, s most nagy összevisszaságban szökdécselnek a gondolataim a fejemben, s én jól vagyok!

Szeretem ezt az állapotot, mert ekkor vagyok én.

Az apró kis dolgokat szeretem, amik történnek, vannak. Meglepnek. Összezavarnak.

Mint a hajamra szálló lepke. Vagy a nyári szellő.

Megint csak egy kicsit volt több a bor a kelleténél :) s magamat sem értem. Téged meg egyáltalán. Nem is akarlak érteni. Meg magamat sem igazán.

Jól van ez így.

Egy rossz nap

Szerintem ez volt a hetemnek jussa. Az előzmények homályosak, mert a következményeket sem tudom még.
Minden úgy kezdődött, hogy tusoltam. Valami marha mozdulat mentén úgy maradtam a kádban, hogy igazából megértettem a nyolcvan éves nénik panaszait! Becsípődés - elkönyveltem - majd elmúlik! Gondoltam. De ahogy múlt a nap, az én fájdalmaim egyre erősebbek lettek. Ilyenkor persze mindenki okos és mindenki mást mond, általában egymásnak ellentétesen. Nem tudtam, mit csináljak, kire hallgassak, de a két legextrémebb tanácsot fogadtam meg: szarjam le, vegyek be egy fájdalomcsillapítót s majd holnapra elmúlik és a másik, hogy menjek el orvoshoz. Bevettem hát a fájdalomcsillapítót, na ez nagy luxusnak számít nálam, fogalmam sem volt, mit szól rá a szervezetem. Annyit szólt, hogy kaptam ezért egy allergiás reakciót. Erre bevettem az allergia-elleni gyógyszert, az elsőfázisút, még rosszabb lett. Valahol itt kezdődött a sírhatnékom. Annyi mindent elterveztem, s nem voltam semmire sem képes. (egyesek talán emlékeznek, amikor egyszer bál előtt fájt a fogam - na ez egy olyan állapot volt) Miután be kellett látnom, hogy ez már nem vicces, bele hagytam magam tuszkolni az érkező autóba s menés doki.
Nem olyan egyszerű ám kezdeni valamit egy fájós bordaközzel délutáni kisvárosunkban. A körzeti orvos nem rendel, a mentő nem jön ki, hisz tudok járni, s az intenzíven csak két óra múlva kezdenek...és egyébként is, oda sétáljak el? Meg kellett várnom az autót s a sofőrt, én nem lettem volna képes vezetni. Annyira fájt, hogy bőgtem, de az aranyos doktor bácsi leordított, mi a fenét rinyálok, nagy lány vagyok már. Jól van, gondoltam... Elment a kedvem az egésztől. Nem volt elég a mindenféle bajom, kiderült, hogy igazából nem is érdeklem őket, s ezért nem is fogom megtudni, mi a bajom. Röntgen? Kisasszony, az minek? A bordabajokat úgy sem látni rajta rendesen... Ja, hogy van erre egy injekció is. Hát azt nem nekem találták ki. Döntenem kellett: bevállaljam akkor is, ha nem biztos segít és egy újabb allergiás reakciót okoz? A hazautat választottam. Aggódó anyukám elszaladt még patikába, kért erre legalább valami kenőcsöt, ami elég nehéz feladat lehetett, ha nem tudja, mi pontosan a bajom. Hiába tudja a lelkem, hogy gyógyszermérgezésekkel szenvedek, valahogy nem jutott eszébe megkérdezni, mit tartalmaz. Nos, ezt sem nekem találták ki - nem baj, jó lesz majd apu térdjére!
Estére valahogy jobban lettem, kedves apukám megszegve mindenki tanácsát, hogy csak ne nyomogassátok! belekezdett és vagy ez segített, vagy az együltemben ülés huzamosabb ideig, nem tudom, mindegy, jobban vagyok.
Nem leszek HP és nem csinálok botrányt, de ezek után sajnos már nem mondhatom ki büszkén, mint eddig: ja, hogy milyenek az itteni orvosok? Szerencsére nem tudom...
Most már megtudtam én is. S legyen áldott minden nap, mikor két lábra ugrok ki az ágyból és a tusolóból is és egyszer sem mondom: fáj. Megáldotta azért a betyár ezt a napot is, lehetett volna még ennél rosszabb: ha belegondolok, hogy miközben tüsszögök és mozgóképtelen vagyok, fosásom lett volna....

Nos... Hazaértem

Hazaértem végre valahára, elkezdtem tegnap a vonaton a gondolataimat összeszedni az elmúllott néhány napról - nincs értelme leírni, mit csináltam, mit láttam - nem is tudom. Voltam itt-ott, láttam ezt-azt.
Összevisszaságba folyt nekem az idei nyári egyetem. Sokkal több dolog történt, mint tavaly. Sokkal több olyan emlékem lesz, ami marad, ami kell. Begyűjtöttem egy söröskorsóba, hazahoztam :)
A búcsúbuliban marhafáradt voltam - annyira akartam volna még valamit mondani, tenni, valakivel táncolni, nem volt erőm. Szemem alig-alig nyitva, fejem alig-alig fent. Táncoltam azért, de arra az egy táncra mersz sem volt. Majd máskor. Máshogy.
Az előző éjjel egy káosz, annak a nagyobb részét a jótékony feledés homálya borítja :) nagyon jótékony. Kevés alkoholfajta nem csúszott le akkor torkomon. Igencsak igyekeztem kerülni a másnaposságot, sikerrel.
Volt egy átbeszélgetős éjjelem is, tudja fene, mit csacsogtam össze-vissza.
S volt kettő darab amolyan aranyos. Az éjjelre ilyen jelzőt lehet egyáltalán használni?
A korsó alján az első éjjel hajnal-reggele: egy ő. Befejezetlen dolgok, kimondatlan gondolatok. Közben a fejemben valaki, aki hiányzik. Érthetetlenül menekültem a kis semmi-valamitől. Egy esemes, ami néhány karakterben megcáfolta magát :D s most az utóbbi mondata nyeri a nyomatékosságot.
Imádtam ezt a nyári egyetemet, az összes kis balhéjábal együtt! Én én voltam, s ilyennek ismerte(te)k meg. Most már én szeretnék maradni!

Éjájó..

Magamat sem értem...nap nap után, nekem meg mindegyik más. Ma úgy ébredtem, hogy ez egy igen jó és sikeres nap lesz, ráadásul még valami kis apropója is várható...magamat horoszkópoltam reggel. S nesze - ez van. A tegnapi emós hangulat után ma egy csodaszép reggel köszöntött, s az érzés mostanáig sem múlt el - baromi jól érzem magam a bőrömben!

Ráadásul elkapott még a takarítómánia is! Bekapcsoltam a mobilomra a hangszórót - ja ez tiszta paraszt - és táncolgatva töröltem a port, énekelgetve és vidáman. Apám nem győzött csodálkozni - inkább kivitt este egy sörre, hátha renbe jövök. Belém öntött hatot. Barnát, erőset, ütőset. Jókedv nem és nem csökkenni.

Éljenek a nyári napok, pozitivizmus mindenekelőtt!!!

Depresszív

Igen, vannak ilyen napjaim is. Semmi nem sikerül, semmi kedvem, semmi napi kis élmény...még a joghurt is kiesik a kezemből a bevásárlóközpont parkolójában.

Várok, de nem is tudom, mire - csak úgy várok - leginkább arra, hogy legyen vége ennek a napnak. Senki nem hibás érte, ez egy ilyen nap.

Van, aki igérget, van, akinek el is hiszem, s van, aki simán elfelejt. Azt hiszem, ma ki kellett volna magamat vonni a forgalomból - csak erre az egy napra. Senkit nem akarok látni, senkivel nincs MÁR kedvem beszélni. Lett volna beszélhetnékem pedig de mennyire...

De ez egy ilyen nap - lila. Utálom.

Öcsém pont tizenhat hónapja halt meg.

A mai napon

Névnapom van. Egy olyan névnap, melyre általában senki sem figyel. Minek az embernek ilyen? Még édesanyám is elfelejti, csak azt tartja észben, hogy valamikor augusztus elején...

Akár egy jó feleség

Ma kész lett a nagy remekmű: egy kötött mellény, amit apunak már három éve igértem. Már csak a gombokat kell felvarrni, és viselheti kedvére. Szereti már most, hiszen három év kemény munkám van benne!
Ebből az első év igérgetés volt, az megy nekem nagyon. A második évben dönteni kellett a színéről, s a mintáról, megvettem a pamutot és karácsonyra meg is kapta tőlem. Az utolsó év volt a leghúzósabb - bele-bele kezdtem, nem tetszett, lefejtettem. Ez ment egész májusig. Június felében már azért lehetett látni is valamit a mellényből, egy hónap múlva már egész mellény formája lett. S ma lett kész! Hajrá.
Kivettem a varrógépet is - letöröltem róla a port (amibe már telefonszámokat lehetett lejegyezni) és varrni kezdtem. Bevarrtam az összes lyukat, amit otthon találtam. Szabtam, vágtam, s varrtam. Újra hordhatom a szakadt farmereim!
Kétszer tömtem meg a mosógépet. Kivasaltam az összes arra váró kupacot a házban. Megteltek a szekrények illatos, frissen vasalt ruhákkal. Porszívóztam és felmostam. Minden tiszta. Akár rendnek is nevezhető lassan az "alkotó" bordelom...
Főztem egy kis pacalt, és csináltam lekvárostésztát.
Akár egy jó feleség - senki ne mondja, nincsen bennem nőiesség! :) Ezek után mehetek sörre.

Mosolyogva menni haza

Szeretem ezt a nyarat. A perceket benne, melyek azt hiszem, olyanok, mint amilyeneket akarok. Kis apró dolgok, melyek boldoggá tesznek, vagy legalább is pályáznak erre az állapotra. Egy kisvirág, egy csoki, egy telefonhívás, egy esemes, egy jól sikerült összeröffenés...
Élményekkel töltjük ki ezt a néhány hetet, én és a barátaim :) s ez így van teljesen rendjén, ez kell.
Imádok menni, autóval a semmibe, közben csodálkozni a tájban, eltévedni, rég-nem-járt utakon menni, nézni, látni - csak úgy. Ez kell.
Imádom az állapotot, amikor épp csak egy csöppecskét volt több a bor, mint ami kellett volna - mosolygok és jól érzem magam. Marha jól érzem magam a bőrömben! Ez kell.
Szeretek mosolyogva menni haza. S közben ott a fejemben a feladat: csörögj rám, ha hazaértél... Ez kell :)